-Öhm, Gwen? - nézett felém Martin a repülőgépen. - Lehet hülye kérdés de hol fogunk lakni? - a hangja elég kétségbe esett volt amin muszáj volt nevetnem.
-Komolyan ilyen hülyének nézel? - vontam fel vigyorogva a szemöldököm.
Figyeltem ahogy barátom feje átmegy holt sápadtba. Mint aki szellemet látott bámult előre majd megszólalt.
-Meg fogunk halni. - jelentette ki.
-Héé!!! - löktem meg a vállat "felháborodva", mire elnevette magát.
Az út többi részét csendben tettük meg, amit furcsálltam mert általában be se tudjuk fogni a szánkat ha együtt vagyunk. 10 perc múlva meg is érkeztünk. Mire sikerült EGYEDÜL kiszednem a csomagjaim, ugyanis a sofőr egy bunkó paraszt volt, Martin már a házat csodálta.
-Tudom nem egy nagy villa, de...- mondta volna, ha meg nem szakít egy nagy öleléssel.
Mint mondtam nem egy nagy ház, de szerintem egész otthonos.
-Stipi-stopi ez a szoba! - mutattam a fekete-lila színekben elrendezett szobára.
-Reméltem is, hogy nem nekem kell abba aludnom. - vigyorgott Martin, mire csak vállba bokszoltam.
Kipakoltam a cuccaim és rádőltem az ágyamra. Már majdnem aludtam mikor barátom visítozva berohanta szobába és leöntött egy vödör hideg vízzel.
-Jézusom!!!! Ez nagyon hideg!! - kiáltottam fel.
Egy lesújtó pillantást vetettem a Kickhok fiú felé, majd elnevettem magam.
-Készülődj, megyünk egy kis felfedező útra! - kacsintott rám, majd kiment a szobából.
A fejemet rázva választottam ki a tökéletes ruhát egy kis városnézéshez.
Egy fekete cső farmert, egy színes pulcsit és egy világos kék supra cipőt vettem fel. Kiegészítőnek színes gumi karkötőket és egy rózsaszín sapit. Ugrándozva lépkedtem le a lépcsőn és a lépcső aljánál egy Martinba ütköztem.
-Mehetünk! - húztam ki magam, majd pár másodperc múlva el is nevettem magam.
Megfogtuk a deszkánkat majd csak úgy szeltük az utcákat. Persze a nevezetesebb dolgoknál megálltunk. Például a Milk Shake City-nél Martin meghívott egy adagra. A Temzénél meg majdnem bele estem a folyóba. Épp az úton mentünk mikor egy néni utánunk kiabált, hogy "Ti huligánok!", annyira nevettem, hogy leestem a deszkáról. De nem a szokások módon hogy csak kicsúszik alólad a deszka, nem. Én vagy 2 métert repültem. Először fel sem fogtam, hogy mi történt csak mozdulatlanul feküdtem, majd valaki felhúzott.
Én reflexből azt hittem, hogy Martin az így nevetve átöletem. Csak aztán esett le, hogy ez nem lehet ő hisz Martin alacsonyabb. Félve húzódtam el az idegentől és egy csoda szép tenger kék szemmel találtam szemben magam.
-Öhm..bocsi..én csak...izé...másnak gondoltalak. - lettem hirtelen zavarban.
Ahogy elnéztem elég jól szórakozott rajtam.
-Louis vagy. És te? - kérdezte még mindig mosolyogva.
-Gwen! - mosolyodtam el én is.
-Jézusom! Gwen jól vagy? - gurult oda hozzám Martin, de a hangjából kihallottam a vissza fojtott nevetést is.
-Persze, semmi bajom. - még mindig Louis szemét néztem, de most elfordítottam a fejem és barátom felé fordultam. - Nyugodtan nevethetsz! - nevettem el magam.
Neki sem kellet több rögtön röhögésbe tört ki.
Ilyenkor általában vagy 10 percig szokott nevetni, úgyhogy a fejemet rázva fordultam vissza Louis felé. Amint megláttam a fejét fel kellet nevetnem. Kitágúlt szemekkel nézett barátom felé és amikor meghallotta, hogy nevetek felém nézett.
-Ne is foglalkozz vele! - legyintettem - Most lesz úgy egy...10 percig. - mosolyogtam rá, amit viszonzott is.
Egy ideig csak néztük egymás szemeit, majd megtörve a varázst megrázta a fejét és megszólalt:
-Nekem sietnem kell, de cseréljünk számot, hogy össze futhassunk még. - mosolygott rám édesen.
Beírtam a telefonba a számom, névként meg hogy "a csaj aki SZERENCSÉRE nekem jött". Mosolyogva adtam vissza neki a telefont majd elköszönve tőle karon ragadtam a már "komoly" Martint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése