Louis.:)

Nem résszel jöttem.:(
Boldog Karácsonyt Mindenkinek! :D
Ti mit kaptatok?
Ja, igen lés majd el felejtettem (na jó nem).
HAPPY BIRTHDAY LOUIS!!!! YOU ARE MY HERO FOREVER AND EVER!! I LOVE YOU! <3 :")

5. fejezet

Meghoztam a következő részt. Nagyon örülnék néhány kommentnek.:D Puszi: Dorii xoxo

Mogyoró barna hajamba belekapott a szél.Úgy rángatta, mintha csak valami rongy lenne. De nem bántam. Olyan felszabadultnak éreztem magam. A virágok illata, a fák lombjai, a szél, olyan szabad volt. Lefeküdtem a fűbe és csak néztem a felhőket. Minden annyira gyönyörű volt. Soha nem akartam elmenni.
-Gwen? - kérdezte egy lágy hang.
Hangja simogatott akár a selyem. Mikor felnéztem meg láttam őt. Őt aki a legfontosabb számomra. Őt aki miatt élek.
-Anya. -suttogtam elhalt hangon.
Mikor megjelent az a kedves mosoly az arcán, amitől mindenkinek jobb kedve lesz, fölálltam és elkezdtem szaladni hozzá. Szorosan a karjaiba zárt és csak ölelt.
-Hiányoztál. - mondtam sírva.
Láttam ahogy nyitná a száját, de akkor elkezdett távolodni.
-Anya? Anya ne hagyj itt! - kiáltottam.

Ekkor kinyitottam a szemem. Szitkozódva nyúltam a csörgő telefonom felé, amin a Shawn nevet jelezte. Ilyenkor úgy el tudnám küldeni Disney Landbe szórakozni.
-Mond!!! - szóltam bele igen "kedvesen".
-Én is örülök, hogy hallom a hangod húgi. - habár nem láttam, de tudtam, hogy vigyorog.
-Töröld le azt a vigyort a képedről vagy én törlöm. - fenyegetőztem.
-Akkor el se mondom a jó hírt.  -mondta durcásan.
Tudtam, hogy nem bírja sokáig úgyhogy vártam mikor kezd bele. Nagyjából 30 másodperc kellet neki aztán elkiáltotta magát.
-Ma megyek Londonba!!!! - olyan hangosan ordított, hogy el kellet tartanom a telefont a fülemtől.
-Ez nagyon jó hír! De, hol fogsz lakni? - kérdeztem rá hirtelen.
-Hát, tudod az a banda amiben játszani fogok, biztosít nekem egy hotel szobát.
Vagy fél órán át beszéltünk, mikor Martin bejött és - próbálta - elmutogatta, hogy le kéne mennem.
-Figyelj, bátyus, nekem most mennem kell, de ha ide értél akkor hívj majd. Szia. - köszöntem el és választ nem várva le is raktam a telefont - Igen?
-Szerintem le kéne menned.
-Most gyanakodnom kéne? - fürkésztem a szememmel.
-Csak menj le!
Lopakodó üzemmódban mentem, minden saroknál körbe néztem. Mikor le értem, mindenre számítottam csak erre nem. Olyan hirtelen lettem zavarba, hogy szerintem észre se lehetett venni először.
-Louis? - kérdeztem vékony hangon.
Elég feltűnően mért végig, majd mikor a szemembe nézett kicsit elpirult.
-Öhm, bocsi, csak izé...-kezdte a magyarázkodást, de félbeszakítottam.
-Szerintem én most felveszek egy rendes ruhát, oké? - kérdeztem vigyorogva.
Hevesen kezdett bólogatni. Na jó nem. Igazából nem is reagált. Csak nézett tovább. Fölszaladtam a szobámba, ahol Martint találtam az ágyamban.
-Igazán szólhattál volna! - ütöttem fejbe egy párnával.
-Bocsi, de muszáj volt látnom a fejed. - nevetett fel.
Bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam, kifésültem a hajam és fölvettem egy rövid gatyát, egy fekete pólót és egy szintén fekete torna csukát. Leszambáztam a lépcsőn ahol Louis és Martin épp valami nagyon nevettek. Mosolyogva ültem le a kanapéra, mire mindketten rám emelték a fejüket. Vigyorogva intettem nekik, mire megint elkezdtek röhögni.
-Mi van? Bolond gombát ettetek? - kérdeztem gyanakodva.
Ezen csak még jobban nevettek, így halkan nevetve menetem be a konyhába. Gondoltam, iszok egy kis teát amíg azok ott ketten le nem nyugszanak, de támadt egy jobb ötletem. Gonosz vigyorral az arcomon töltöttem meg egy vödröt vizzel és sétáltam ki a nappaliba. A két hülye gyerek még mindig nevetett így meglendítettem a vödröt és rájuk öntöttem a vizet. Rögtön abba hagyták a nevetést.Röhögve ültem le közéjük,mikor elkezdtek közeledni felém.
-Mit akartok? - húztam magam kisebbre a kanapén.
-Az előbbi kis akciód bosszút kíván! - vigyorgott Louis, Martin meg csak helyeslően bólogatott.
Legjobb barátom lefogott, Lou meg örültek módjára kezdett csikizni. Visítottam ficánkoltam de nem hagyták abba.
-Nee! Louis, hagyd abba! - kiabáltam nevetve. Ekkor abba hagyta és rám nézett - Mi az? - kérdeztem röhögcsélve. Megrázta a fejét és felsegített.
-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a vidámparkba - ajánlotta mosolyogva. - Persze csak ha van kedved - tette hozzá félve. Már épp válaszoltam volna mikor Martin megszólalt.
-Persze, hogy elmegy!!!
-Ezt szeretném én eldönteni. - fordultam felé - Meg amúgy is, most azért vagyunk itt, hogy...hogy... - hajtottam le a fejem szomorúan.
-Gwen, te vagy a világ legjobb barátja. Milyen barát lennék ha most azt mondanám, hogy maradj itt? - vonta fel a szemöldökét. Szorosan öleltem meg a fiút majd Lou felé fordultam.
-Indulhatunk! - mondtam mosolyogva.
-Hölgyem - invitált ki vigyorogva.
Egész úton nevettünk, de komolyan, volt mikor a földről kellet felhúzni annyira nevettem. Nagyon sokat mesélt magáról. Például a családjáról, kiderült, hogy van 4 húga és barátja akiket, szintén testvérként szeret. Mondott egykét vicces sztorit is, hogy miket csináltak.
-Egyszer szívesen megismerném őket. - néztem föl a fiúra. Szerintem tetszett neki ez a mondat mert egy hatalmas vigyor kúszott az arcára.
-Nem látom akadályát. - nézett maga elé - Gyere itt is vagyunk! - kiáltott, majd megfogva a kezem és maga után húzott. Nevetve szaladtam utána.Mikor beértünk a fejére húzta a kapucnit és a napszemüveget.
-Mit csinálsz? - néztem rá kuncogva.
-Elő vigyázatosság. - az az érzésem támadt, hogy eltitkol valamit, de nem akartam, hogy a negatív érzéseim elrontsák a napot - Mire üljünk fel először?
-Arra! -fogtam meg a kezét és húztam a hullámvasút felé. Szerencsére nem álltak olyan sokan sorba, így hamar sorra kerültünk. Már fenn ültünk mikor elbizonytalanodtam.
-Inkább mégse szeretnék erre felülni - néztem félve Lou felé.
-Mi van? beijedtél? - kérdezte gonosz vigyorral.
-Még soha nem voltam vidámparkba és....-folytattam volna, de akkor elindultunk. Biztos vagyok benne, hogy fal fehér voltam, mert Louis nevetve mutogatott felém. Az egészet végig sikítoztam. Miket beszélek végig sikítottuk.
-Mennyünk még egyet! - húzogattam Lou kezét mint egy 5 éves.
-Az elején még fel se akartál rá menni. - nevetett - Inkább mennyünk oda.
-Oké! - indultunk el a rémház - nem tudom, hogy hívják - felé.
-De ne, hogy félj este a sötétben - néztem rá, mire elnevette magát.
Az egész utat azzal töltöttem, hogy Louis visítozását hallgattam.
-Most komolyan megijedtél egy bohóctól? - kérdeztem nevetve.
-Nagyon félelmetes volt. - nézett rám aranyosan.
-Jaj, gyere ide! - tártam szét nevetve a karom. Miután megölelgettem, észre vettem a vattacukor árust.
-Ááá! Nekem kell olyan! - szaladtam oda, mint egy 5 éves - Málnásat kérek! És te? - néztem Lou felé, aki nem-et intett a fejével. Egy vállrántással elvettem az édességet és ugrándozva indultam el valamerre. Louis csak nevetve követett. Mire mindenre felültünk már kezdett sötétedni így haza felé kezdtünk sétálni. Útközben meghallottam az egyik kedvenc számomat. Ön feledte kezdtem el rá táncolni, nem törődve az emberekkel.
-Naa! Ne állj már ott mint egy fa!  - táncoltam körbe Lou-t. A fiú nevetve fogta meg a kezem és kezdett el velem táncolni. Észre se vettem mikor értünk haza, már csak arra eszméltem fel, hogy az ajtóban állunk.
-Hát akkor majd még találkozunk. - mondta majd megölelt.
-Feltétlenül. - mosolyogtam rá. Megvártam míg elmegy és csak utána nyitottam be a házba. Már indultam volna föl az emeletre mikor megpillantottam valakit - Hát te?

:(

Nem résszel jöttem. Kiváncsi lennék, hogy olvassa-e valaki a blogom vagy nem. Mert ha nem akkor nem töröm magam, hogy hozzak új részt. Légyszí kommentelj ha olvasod. köszi

4.fejezet

-Martiin! Hagyjál már!!! - nyögtem álmosan.
-Ha nem kelsz fel 10 percen belül jövök egy vödör vízzel! - fenyegetett játékosan.
-Oké, akkor majd kelts fel 8 perc múlva. - mondtam majd átfordultam a másik oldalamra.
Már azt hittem, hogy békén hagy, mikor megfogta a  lábam és lerántott az ágyról.
Na itt, éreztem azt, hogy lépnem kell. Megfogtam a legközelebb lévő párnát és fejbe dobtam vele, majd vissza dőltem, volna, az ágyra ha nem a földön feküdtem volna. Martin persze csak a hasát fogva röhögött rajtam. Vettem egy mély lélegzetet és fölkeltem. Kivánszorogtam a fürdőbe és elkészülődtem.
Egy fekete csőfarmert, egy lila trikót és egy hozzá illő lila cipőt vettem fel.
Mikor kijöttem a fürdőből a barátom épp háttal állt nekem, és ez volt a veszte. Neki futásból a hátára ugrottam, a kezeimet a nyakára fontam, a lábaimat meg a csípőjére. Amilyen bénák vagyunk Martin nem tudott egyensúlyban maradni, így egy szépen ívelt esést mutattunk be.
Annyira röhögtem, hogy fejben már a végrendeletemet is megírtam ha éppen meghalnék nevetés közben. Egy 15 perc múlva csillapodott a jókedv és képesek voltunk normális emberek módjára viselkedni.
Már a konyhába ülünk mikor megszólaltam:
-Hova is megyünk? - kérdeztem két falat között.
-Nem tudom, én csak...-itt lehajtotta a fejét és a müzlijét nézte.
Rögtön leesett mi a baja, így fölálltam, oda sétáltam hozzá és erősen átöleltem. Pár perccel később meghallottam, hogy szipog. Csak nem sír?
-Hé, hé, hé, Martin, ne sírj! Gyere menyünk el sétálni, oké? - rángattam fel a helyéről és kezdtem az ajtó felé ráncigálni. Nem szólt semmit, csak halványan elmosolyodott és hagyta, hogy vezessem.

-Martin gyere már! Imádom ezt a számot! - ráncigáltam fel a padról.
Ő csak nevetve pörgetett meg a levegőben. Az emberekkel nem törődve kezdtünk el táncolni, a jól ismert Troublemaker.-re.
Miután vége lett a számnak mi is eléggé kifáradtunk, így nevetve indultunk haza felé.

-Martin, nincs kaja itthon! - kiabáltam a hűtő előtt.
-Akkor vegyél! - jött az igen csak kedves válasz.
-Hát kösz. - mondtam halkan.
Fölszaladtam a szobámba a telefonomért és a pénztárcámért, majd még bementem Martin szobájába. Amit ott láttam az örök emlék marad. Barátom épp a vonalas telefon madzagjába volt bele gabalyodva. Nevetve csuktam be az ajtót, mikor utánam szólt.
-Nem akarsz segíteni? - kérdezte kétségbe esetten.
-Eltaláltad! - nevettem fel.
Szerencsére a bolt nem volt olyan messze így pontosan 7 perc 32 másodperc alatt értem oda (számoltam). Rengeteg mindent vettem, mondjuk hamar el fog fogyni. Épp a csokik között szimatoltam mikor nekimentem valakinek. Nos, a kezemből minden kiesett én meg a talajt ölelgettem.
-Ááá, bakker, bocsi, nem direkt volt. - néztem fel az illetőre - Megint te?
Louis pont akkor nyitotta ki azokat a csoda szép szemeit. Először elég érdekesen nézett rám, majd egy hatalmas vigyor kúszott az arcára. Elég érdekesen nézhettünk ki, ugyanis jó páran meg is bámultak. Mikor elképzeltem a helyzetet muszáj volt nevetnem. Lassan föltápázkodtunk, majd körülnéztünk.
-Ahj, ne mááár! - nyafogtam mikor megláttam a szanaszéjjel repült holmijaim.
-Gyere, segítek - mondta nevetve Louis.
Szép lassan össze pakoltuk a cuccaink majd elindultunk a kassza felé.
-És mi járatban erre? - kérdezte meg hirtelen Louis.
-Vásárolok? - húztam fel az egyik szemöldököm, mire mindketten elnevettük magunkat.
-Oké, ez tényleg hülye kérdés volt.
Nem volt olyan nagy sor, de mi mégis végig beszéltünk - nevettünk - míg sorban álltunk. Mikor kiértünk - mármint a boltból - Louis megszólalt.
-Haza kísérjelek? - kérdezte.
-Nem félek a sötétben. - mondtam mosolyogva.
Halkan felnevetett majd közelebb jött hozzám. Túl közel! Zavaromban lehajtottam a fejem, majd hátrébb léptem. Végül erőt vettem magamon és felnéztem rá.
-Akkor megyünk? - kérdetem bájosan.
Mosolyogva elindult felém. Nagyon sokat beszélgettünk, úgy éreztem Lou-ban megbízhatok. Mikor az ajtóhoz értünk megfordultam és szembenéztem Louis-val.
-Köszi, hogy haza kísértél. - mosolyogtam rá.
-Ugyan már. - legyintett majd magához húzott és átölelt.
Először meglepődtem, majd én is vissza öleltem. Mélyen beszívtam az illatát majd elengedtem.
-Hát akkor szia. - köszöntem el.
-Majd még látjuk egymást. Szia. - mondta azzal elsétált.
-Feltétlenül.- mondtam már csak magamnak - Megjöttem - kiabáltam amint beléptem a házba.

3.fejezet

-Öhm, Gwen? - nézett felém Martin a repülőgépen. - Lehet hülye kérdés de hol fogunk lakni? - a hangja elég kétségbe esett volt amin muszáj volt nevetnem.
-Komolyan ilyen hülyének nézel? - vontam fel vigyorogva a szemöldököm.
Figyeltem ahogy barátom feje átmegy holt sápadtba. Mint aki szellemet látott bámult előre majd megszólalt.
-Meg fogunk halni. - jelentette ki.
-Héé!!! - löktem meg a vállat "felháborodva", mire elnevette magát.
Az út többi részét csendben tettük meg, amit furcsálltam mert általában be se tudjuk fogni a szánkat ha együtt vagyunk. 10 perc múlva meg is érkeztünk. Mire sikerült EGYEDÜL  kiszednem a csomagjaim, ugyanis a sofőr egy bunkó paraszt volt, Martin már a házat csodálta.
-Tudom nem egy nagy villa, de...- mondta volna, ha meg nem szakít egy nagy öleléssel.
Mint mondtam nem egy nagy ház, de szerintem egész otthonos.
-Stipi-stopi ez a szoba! - mutattam a fekete-lila színekben elrendezett szobára.
-Reméltem is, hogy nem nekem kell abba aludnom. - vigyorgott Martin,  mire csak vállba bokszoltam.
Kipakoltam a cuccaim és rádőltem az ágyamra. Már majdnem aludtam mikor barátom visítozva berohanta  szobába és leöntött egy vödör hideg vízzel.
-Jézusom!!!! Ez nagyon hideg!! - kiáltottam fel.
Egy lesújtó pillantást vetettem a Kickhok fiú felé, majd elnevettem magam.
-Készülődj, megyünk egy kis felfedező útra! - kacsintott rám, majd kiment a szobából.
A fejemet rázva választottam ki a tökéletes ruhát egy kis városnézéshez.
Egy fekete cső farmert, egy színes pulcsit és egy világos kék supra cipőt vettem fel. Kiegészítőnek színes gumi karkötőket és egy rózsaszín sapit. Ugrándozva lépkedtem le a lépcsőn és a lépcső aljánál egy Martinba ütköztem.
-Mehetünk! - húztam ki magam, majd pár másodperc múlva el is nevettem magam.
Megfogtuk a deszkánkat majd csak úgy szeltük az utcákat. Persze a nevezetesebb dolgoknál megálltunk. Például a Milk Shake City-nél Martin meghívott egy adagra. A Temzénél meg majdnem bele estem a folyóba. Épp az úton mentünk mikor egy néni utánunk kiabált, hogy "Ti huligánok!", annyira nevettem, hogy leestem a deszkáról. De nem a szokások módon hogy csak kicsúszik alólad a deszka, nem. Én vagy 2 métert repültem. Először fel sem fogtam, hogy mi történt csak mozdulatlanul feküdtem, majd valaki felhúzott.
Én reflexből azt hittem, hogy Martin az így nevetve átöletem. Csak aztán esett le, hogy ez nem lehet ő hisz Martin alacsonyabb. Félve húzódtam el az idegentől és egy csoda szép tenger kék szemmel találtam szemben magam.
-Öhm..bocsi..én csak...izé...másnak gondoltalak. - lettem hirtelen zavarban.
Ahogy elnéztem elég jól szórakozott rajtam.
-Louis vagy. És te? - kérdezte még mindig mosolyogva.
-Gwen! - mosolyodtam el én is.
-Jézusom! Gwen jól vagy? - gurult oda hozzám Martin, de a hangjából kihallottam a vissza fojtott nevetést is.
-Persze, semmi bajom. - még mindig Louis szemét néztem, de most elfordítottam a fejem és barátom felé fordultam. - Nyugodtan nevethetsz! - nevettem el magam.
Neki sem kellet több rögtön röhögésbe tört ki.
Ilyenkor általában vagy 10 percig szokott nevetni, úgyhogy a fejemet rázva fordultam vissza Louis felé. Amint megláttam a fejét fel kellet nevetnem. Kitágúlt szemekkel nézett barátom felé és amikor meghallotta, hogy nevetek felém nézett.
-Ne is foglalkozz vele! - legyintettem - Most lesz úgy egy...10 percig. - mosolyogtam rá, amit viszonzott is.
Egy ideig csak néztük egymás szemeit, majd megtörve a varázst megrázta a fejét és megszólalt:
-Nekem sietnem kell, de cseréljünk számot, hogy össze futhassunk még. - mosolygott rám édesen.
Beírtam a telefonba a számom, névként meg hogy "a csaj aki SZERENCSÉRE nekem jött". Mosolyogva adtam vissza neki a telefont majd elköszönve tőle karon ragadtam a már "komoly" Martint.