-És akkor a Törökök elfoglalták....- mesélte Mr.Dafkin a török birodalom történetét.
Már az elején elvesztettem a fonalat, olyan gyorsan és idegesítően beszél. Csak mondja-mondja és mondja a magáét és észre se veszi - vagy csak nem akarja - hogy szinte csak Melody - az osztály strébere - figyel rá. A nagymenő focista fiúk egymást vagy épp egy aznapi kiszemeltet dobálnak papírgalacsinnal. A nyafogós "én vagyok a király nő" lányok körmöt festenek vagy magukat nézik a tükörben. Én épp Maroon 5 - Move Like Jagger-t hallgattam, miközben a ceruzámmal ütöttem a ritmust.Martin - a legjobb barátom - a fejét a padra hajtva aludt. Felnéztem a tábla feletti órára és szomorúan vettem tudomásul, hogy még van fél óra a tanításból. Addig mesélek nektek egy kicsit magamról és minden napjaimról.
Gwen Ellwood vagyok 18 éves és apámmal meg bátyámmal élek itt Miamiben amióta csak az eszemet tudom. Van egy kisebb bandám - nem zenekar, ugyanis förtelmes hangom van - akikkel nagyon sok időt töltök. Nem, nem fodrászkodunk, vagy szépítkezünk, ugyanis fiúkból áll. Josh, Kevin, Andrew, Martin és én, a gördeszka az életünk. Mi abban leljük a boldogságot, ha az aszfalton gurulhatunk. Gondolom ebből rájöttetek, hogy nem tartozom az agyatlan - ezer bocs ha valakit megsértek - pláza cicák közé, sőt egyenesen utálom őket. Nagyon szeretek a barátaimmal hülyülni, zenét hallgatni és persze gördeszkázni.
-Gwen! Gyere már! - tépte ki a fülemből a fülhallgatót és ordított bele a fülembe Kevin.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése